Korábbi rendezvények
VI. Állatbarát Nyílt Nap
Budapest,
SzIE, 2006. szeptember 30.
A Felelős Állatbarátok Egyesülete szervezésében 2006. szeptember 30-án került sor az immár hagyományosnak nevezhető Nyílt Napra az Állatok Világapja alkalmából a Szent István Egyetem (SzIE) Állatorvos-tudományi karán. Az idei rendezvény fő attrakciója a nemrégiben megnyílt Kisállatklinika kapui kitárultak az érdeklődők előtt.
A rendezvényről "a Kutya" magazinban megjelent cikket itt megtekintheti a honlapunkon a "a Kutya" magazin szerkesztőségének hozzájárulásával.
Nagy Őszi Kisállat- és Növénybörze
Budapest, Petőfi Csarnok - 2006. november 18-19.
Évek óta minden novemberben megrendezik a Petőfi Csarnokban ezt a nagy eseményt. Látnivalóban nem volt hiány, hiszen nemcsak kutyákat és cicákat láthatott a kilátogató, hanem kígyót, pókot, terráriumi rágcsálókat, valamint növényeket, kaktuszokat.
Az előző évi korlátozások után idén már madarak is láthatóak voltak, többségében papagájok, kanárik és pintyek.
A mintegy 150 kiállító között részt vett sikeresen a KUCI Alapítvány is, sikerült több kisállatnak is gazdát találnunk.

További képek a képgalériában tekinthetők meg.